Itt egy újabb hónap és egy újabb "betegség". Már meg sem lepődünk ezen! Azt hiszem egyszer az lesz majd fura, ha nem lesz semmi problémánk hetekig, hónapokig. :-) ( Kedves Keresztszülők! Most már igazán Ti is hozzájárulhatnátok az orvosi költségekhez! Persze ez csak "piszkálódás" részemről!!!! :-))
Nem olyan régen tűnt fel, hogy Roki jobb szeme a szokásosnál pirosabb. Főleg estére. Aztán a pirosság mellett előfordult, hogy meg is duzzadt. Eleinte arra gondoltam, hogy biztos a pollenek okozzák, hiszen neki nagyjából szemmagasságban vannak a mindenféle fűfélék, főleg a most virágzó gyermekláncfű. És mint tudjuk Rokinak szép nagy szemei vannak. Ezért is ( és még sok másért) imádjuk! :-D Mondogattam Ákosnak, hogy nekem nem tetszik Roki szeme, de ő azt mondta nem lát semmi furcsát rajta.
Kedden elmentünk a doktor nénihez kullancsriasztó cseppekért, féreghajtóért. És ha már ott voltunk, elmondtam tapasztalataimat és megnézettük a szemét. Hát, azt kell mondjam, hogy nem lettem boldogabb attól amit hallottam! Kiderült, hogy nemcsak a jobb, hanem a bal szeme is "beteg". Úgynevezett tüszők vannak a szemén, amik a gyulladást okozzák. ( Olyasmi, mint mikor mi emberek tüszős mandulagyulladást kapunk. ) Szerencse a szerencsétlenségben, hogy időben vittük el orvoshoz, mert ez egy idő után, szúró, viszkető, fájó érzést okoz és kutya csak vakarja a szemeit. Kétfajta szemcseppet kaptunk. Ezt naponta 2x kell csepegtetni a szemébe 10 napig, majd jövőhét pénteken megyünk vissza kontrollra. Ha nem segít ez a módszer, akkor sajnos csak műtéti úton lehet eltávolítani ezeket a tüszőket a szeméről. Ezért aztán mindent megteszünk, hogy ezt elkerüljük.
Képzelhetitek, hogy nem egy sétagalopp naponta 2x, kétféle szemcseppet, mindkét szembe csepegtetnünk Rokinak! Jutalomfalatok sokasága fogy el ez idő alatt, és bizony két embert igénylő munka ez. Hol én fogom le, és Ákos csöpögtet, hol pedig én csöpögtetek és Ákos fogja le. ( Bezzeg a kedves doktor néninek hagyta magát! ) Nagyon nem szeretnénk egy újabb műtétet és én nagyon bízom benne, hogy nem lesz rá szükség!
Egyébként Roki hangulata, kedve nagyon jó. Azt már nem is kell külön említeni lassan, hogy mennyire boldogan mentünk az orvosi rendelőbe ismét. Kriszta néni ( az állatorvosunk) még puszit is kapott. :-)
Egy hét múlva ilyenkor már okosabbak leszünk. Szorítsatok!
" Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, akit megszelídítettél."
"Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van a lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz!"
"Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van a lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz!"
2011. május 13., péntek
2011. május 2., hétfő
Egy kedvenc képem
A minap készítettem egy fotót, ami az egyik kedvencem lett.
Egy este neteztem, Roki a hátam mögött, a kanapén fészkelődött, míg megtalálta a számára legjobb helyet, pózt.Hátrafordultam, hogy megnézzem. Azonnal nyúltam a gépért és már készült is a kép...
Egy este neteztem, Roki a hátam mögött, a kanapén fészkelődött, míg megtalálta a számára legjobb helyet, pózt.Hátrafordultam, hogy megnézzem. Azonnal nyúltam a gépért és már készült is a kép...
Labdagyilkos
Roki, sok kutyatársához hasonlóan, imád labdázni. Már jó néhány labdája volt, sokat elhagytunk belőle, de bizony sokat kilyukasztott. Egy ideig labda nélkül maradt, de nem is olyan régen kapott kettőt is. Egy kicsi tömör gumilabdát és egy kevésbé strapabíró közepes méretűt. Elsőként a kicsi labdát kapta meg. Hatalmas volt az öröm! A szatyrot, amiben a labdák voltak, a kanapén hagytuk. Nagyon izgatta Roki fantáziáját, mi van még benne, ezért aztán megkapta a másik labdát is. Egy ideig rohangált azzal is, boldog volt.
Egy idő után elfeküdt a szőnyegen és csak rágta, rágta a labdát. Egészen addig amíg megtalálta a gyenge pontját.... Onnantól kezdve nem volt visszaút. Darabjaira szedte a labdát.
Egy idő után elfeküdt a szőnyegen és csak rágta, rágta a labdát. Egészen addig amíg megtalálta a gyenge pontját.... Onnantól kezdve nem volt visszaút. Darabjaira szedte a labdát.
Középen a kislabda látható, mindenhol máshol a másik labda darabjai....
Közelebbről...
Fárad, de azért sem hagyja abba
Így kell ezt csinálni, látod?
Hétvége
Az utóbbi időben kissé elfoglalt voltam, ezért nem kerültek fel újabb bejegyzések a blogba. Ettől függetlenül az életünk Rokival továbbra sem unalmas. :-)
A feje nagyon szépen begyógyult, már a szőre is visszanőtt, szóval meg sem látszik, hogy műtve volt nem is olyan régen.
Szomorúan tapasztaltuk viszont, hogy "elhidegült" barátjától, a skót juhásztól Topitól. Már egyáltalán nem játszik vele, sajnos a nagykutyás negatív tapasztalatok hatására nem szívesen tartózkodik vele egy helyen. Inkább a vele azonos méretű kutyák társaságát kedveli, főleg a csajokét! :-)
Hétvégén elutaztunk Ákos szüleihez haza. Ez neki mindig a szabadság édes örömét jelenti. Lehet futkosni szabadon az udvarban, hemperegni a fűben, labdázni, napozni. Ilyenkor sosem eszik rendesen. Ezeknek aztán meg lett a hatása vasárnap délelőttre. Kint főztünk bográcsban, Roki is az udvaron volt velünk. Lótott-futott, ásott egyfolytában. Majd egyszercsak megállt, és jóformán eldőlt.... Nem bírt megállni a lábaim, nehezen vette a levegőt, majdhogynem elaludt. Persze hogy megijedtünk, hiába vagyunk már edzettek. Ákos rohant a gyorsan felszívódó pasztáért ( enélkül el sem indulunk már) , vizes törölközőért. Roki feküdt a földön bebugyolálva a törölközőbe, közben adtuk neki a pasztáját, és így pár perc múlva jobban lett. Hoztam neki tápot, abból evett és nagyjából fél óra múlva már újra futkosott. El nem tudjuk képzelni mi történhetett vele. Reméljük nem fog megismétlődni!
Pár kép a hétvégéről:

Tuti, hogy idegurult a labda....
Lopott csont Fifitől
Úgyis én bírom tovább!
Repül a, repül a.....Roki!
2011. április 2., szombat
Roki fagyizik
Itt a jóidő, délután kisétáltunk a városba és fagyiztunk egyet. Roki is. :-) Nézzétek meg hogyan!
2011. március 19., szombat
Képek az elmúlt időkből
Mutatok pár képet, amiket mostanában készítettünk sétálás közben, vagy itthon.
Szép beállás ugye?!
Valamit nagyon figyel
Közeli :-)
És a kedvenc: Világszemlélet :-D
Délutáni szieszta
Roki "antennái"
Készítettem pár képet Roki varratairól. Fiúkhoz illő kék cérnával lett összevarrva. :-)
Szerintem pont úgy néz ki, mintha egy mini antenna, vagy adóvevő lenne a feje tetején. :-)
Egyébként jól van. Szerencsére szép a sebe, és már nyugodtan ül amikor bekenjük. Utána mindig emelgeti a fejét, szagolja a krémet. :-)

Íme az "antenna"
Kicsi sebhelyes kutyink
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)