Itt egy újabb hónap és egy újabb "betegség". Már meg sem lepődünk ezen! Azt hiszem egyszer az lesz majd fura, ha nem lesz semmi problémánk hetekig, hónapokig. :-) ( Kedves Keresztszülők! Most már igazán Ti is hozzájárulhatnátok az orvosi költségekhez! Persze ez csak "piszkálódás" részemről!!!! :-))
Nem olyan régen tűnt fel, hogy Roki jobb szeme a szokásosnál pirosabb. Főleg estére. Aztán a pirosság mellett előfordult, hogy meg is duzzadt. Eleinte arra gondoltam, hogy biztos a pollenek okozzák, hiszen neki nagyjából szemmagasságban vannak a mindenféle fűfélék, főleg a most virágzó gyermekláncfű. És mint tudjuk Rokinak szép nagy szemei vannak. Ezért is ( és még sok másért) imádjuk! :-D Mondogattam Ákosnak, hogy nekem nem tetszik Roki szeme, de ő azt mondta nem lát semmi furcsát rajta.
Kedden elmentünk a doktor nénihez kullancsriasztó cseppekért, féreghajtóért. És ha már ott voltunk, elmondtam tapasztalataimat és megnézettük a szemét. Hát, azt kell mondjam, hogy nem lettem boldogabb attól amit hallottam! Kiderült, hogy nemcsak a jobb, hanem a bal szeme is "beteg". Úgynevezett tüszők vannak a szemén, amik a gyulladást okozzák. ( Olyasmi, mint mikor mi emberek tüszős mandulagyulladást kapunk. ) Szerencse a szerencsétlenségben, hogy időben vittük el orvoshoz, mert ez egy idő után, szúró, viszkető, fájó érzést okoz és kutya csak vakarja a szemeit. Kétfajta szemcseppet kaptunk. Ezt naponta 2x kell csepegtetni a szemébe 10 napig, majd jövőhét pénteken megyünk vissza kontrollra. Ha nem segít ez a módszer, akkor sajnos csak műtéti úton lehet eltávolítani ezeket a tüszőket a szeméről. Ezért aztán mindent megteszünk, hogy ezt elkerüljük.
Képzelhetitek, hogy nem egy sétagalopp naponta 2x, kétféle szemcseppet, mindkét szembe csepegtetnünk Rokinak! Jutalomfalatok sokasága fogy el ez idő alatt, és bizony két embert igénylő munka ez. Hol én fogom le, és Ákos csöpögtet, hol pedig én csöpögtetek és Ákos fogja le. ( Bezzeg a kedves doktor néninek hagyta magát! ) Nagyon nem szeretnénk egy újabb műtétet és én nagyon bízom benne, hogy nem lesz rá szükség!
Egyébként Roki hangulata, kedve nagyon jó. Azt már nem is kell külön említeni lassan, hogy mennyire boldogan mentünk az orvosi rendelőbe ismét. Kriszta néni ( az állatorvosunk) még puszit is kapott. :-)
Egy hét múlva ilyenkor már okosabbak leszünk. Szorítsatok!
Csöbörből vödörbe... :o(
VálaszTörlésMost mán aztán elég lesz!!! Tessék még-már hosszú-hosszú évekig egészségesnek lenni! :o)
Mentek kiállításra? Múltkor olvastam, h nemsokára lesz Fehérváron. Mi pont akkor Orbán-napra (családi progi) megyünk.
Nah,igen, már mi is úgy érezzük, hogy elég lesz!Az elmúlt egy évben sokszor meglátogattuk már az állatorvost...
VálaszTörlésA kiállításra megyünk igen.De csak egy napra. Ha mégis úgy alakul, csörögjetek és talizunk!
Mi újság azóta? Hogy látod, használtak a cseppek?
VálaszTörlésAddig is: kitartást és jobbulást! :)
Köszönjük Bonnie a jókívánságokat! Sajnos nem használtak a cseppek, újabbakat kaptunk. Részleteket már olvashatsz a blogon!
VálaszTörlésÜdv, Roki család