" Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, akit megszelídítettél."


"Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van a lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz!"

2011. december 29., csütörtök

Az új lakó

Eseménydús 24 órán vagyunk túl....
A tegnapi napon elhoztuk Szofit a szekszárdi menhelyről.Izgultunk az út előtt, sok minden várt ránk, és leginkább attól tartottunk, hogy a két kutya hogyan fogja fogadni egymást.
A menhely nem egy szívderítő látvány, ahogy egyik sem. Sok kutya van ott, akik mind szerető gazdira várnak. A papírok kitöltése után, kihozták nekünk Szofit. Szegényem úgy félt.  A koszos, büdös, sovány kiskutyát megfogtam és beültünk a kocsiba. Vittünk magunkkal virslikarikákat, nagyon ízlett neki, nagyon éhes volt. A menhelyre vittünk tápot, takarót a többi kutyusnak. Minden elismerésem a menhely dolgozóinak, hogy nap mint nap ott vannak és törődnek a kutyákkal!
A hazafelé vezető úton Szofi szinte végig aludt. Itthon, a parkolóban a két kutya, Roki és Szofi megismerkedett egymással. Roki végigszagolta, aztán mentünk sétálni együtt. Mindenki pisilt, majd jöttünk haza. Látni kellett volna Roki arcát: nem értette, hogy mit keres itt ez a másik kutya, miért jön be hozzánk, az Ő területére.... Bebújt az asztal alá, onnan nézett ki, hogy most mi van. Szofi pedig cseppet sem ijedős. Sőt! Teljesen úgy viselkedik, minthogyha ez az Ő vára lenne, és Roki a betolakodó! :-) Egy harci amazon! Szóval megy a hatalmi harc, amit nekik kell megvívni. Persze azt nem hagyjuk, hogy bántsák egymást. Féltékenyek egymásra, Szofi figyeli Roki minden lépését. :-)
Szofi még nem szobatiszta, reggelre két csomag is várt a konyhában.... Remélem idővel teljesen szobatiszta lesz. A lépcsőtől fél.
Ma reggel a két kutya egymásnak esett a kaja miatt... Ez mondjuk a mi hibánk, hiszen Szofi elé tettük le először a tálat, nem Roki elé, és Roki ment a tányér felé, Szofi védte a kaját, aztán pillanatok alatt egymásnak estek. Roki úgy rákapott Szofi pofijára, azt hittem el sem engedi. Ákos nehezen szedte szét őket. Aztán külön lettek csukva, és evett mindegyik. Amúgy azt kell mondjam, hogy Szofira ráfért, mert nagyon nyeregben érzi magát, most kicsit talán visszavesz.
Szóval zajlik az élet nálunk. :-)
Bízunk benne, hogy megszokják egymást, és jól kijönnek majd egymással. Mert ha nem, nem tudom mi lesz....
Pár kép:

 Ő Szofi


 A helyén, amit nagyon véd!


A mi nagy és okos kutyánk, aki így fél, hogy a függöny mögé bújt...

2011. december 4., vasárnap

Bővül a család

Még mielőtt bárki is másra gondolna, nem babával bővülünk! Hanem egy francia bulldoggal- mily meglepő! :-)
Örökbe fogunk fogadni egy kislány bulldogot. Egész véletlenül alakult így a dolog. Nem terveztük, hogy lesz még egy kutyánk, legalábbis addig amíg egy panelban lakunk. Úgy gondoltuk, Roki bőven elég nekünk. Aztán csütörtökön Ákos mutatott egy képet, három kidobott kis árváról. Nagyon aranyosak voltak, meg is sajnáltam őket. Végleges gazdikat kerestek nekik. Kérdeztem, hogy nem hozzuk el az egyik kislányt Rokinak? Majd ezzel a lendülettel írtam is egy emilt, amiben bemutattam magunkat és érdeklődtem, hogy megvannak-e még a kutyusok. Nem sok reményt fűztem hozzá, hiszen ha egy fórumra felkerül egy ilyen hír, szerencsére hamar gazdira találnak a kutyák. De kb 10 perc múlva kaptam a választ, hogy még mindkettő kislány megvan, és hogyha komolyan gondolom a dolgot, adjam meg az elérhetőségeimet és egy biztos választ. Nagyjából annyit gondolkodtunk rajta, mint Roki esetében, kb. 3 perc. Kiválasztottuk az idősebbik kislányt és boldogan megírtam a választ. Nagyon örültek nekünk, megírták, hogy ivartalanítják egy hét múlva és hogy utána 1-2 hét múlva lehet menni érte. Küldtek több fotót is róla. Nagyon kis aranyos! És már nagyon várjuk, hogy itt legyen!! Bízunk benne, hogy Roki jól fogja fogadni és nem lesz gond. Boldog kis pár lesznek. :-)
Összeírtuk a listát, mi mindent is kell beszerezni addig.
Amikor megyünk a szekszárdi menhelyre viszünk magunkkal tápot és takarókat, hogy a többi kutyust is segítsük egy kicsit.
Már nevet is választottunk neki: Szofi.  Nézzétek meg, milyen aranyos!




2011. november 26., szombat

Csend és nyugalom

Az elmúlt hetekben nem történt semmi izgalmas, vagy épp említésre méltó dolog velünk. Éljük hármasban  bulldog életünket. :-)
Roki köszöni szépen jól van, szerencsére mostanában semmi egészségügyi problémája nem volt. Néha már fázik ebben a hűvösebb őszi időben, napközben pedig sokat alszik. Ami talán újdonság, hogy sokkal többet bújik és igényli a simogatást, a közelséget, mint eddig. Ennek persze csak örülni lehet. :-)


 Kis lustálkodás őszi délutánon.



2011. október 29., szombat

Babysitternél

Múlt vasárnap fellátogattunk Budapestre a BNV-re. Ez egy olyan hely, ahová Rokit nem vihettük magunkkal. Egész napra nem lehet egyedül hagyni őt, ezért egy nagyon kedves kutyás ismerőseinket megkértük vigyázzanak rá. Szerencsére ők boldogan vállalták Rokit. Dórinak és Zolinak egy yorki-keverék kutyusuk van, Rumli. Ők már ismerik egymást rég óta, nyugodtan bíztuk rájuk. Összecsomagoltuk Rokinak a takaróját, egy-két saját játékát és átvittük a "babysitterekhez". Kicsit izgultunk ne legyen gond vele, ne szedje szét a lakást stb. Napközben jött egy-két megnyugtató sms, hogy minden rendben, a két kutya nagyon jól elvan. Dóri a nap folyamán készített róluk képet és videót is. Ebből válogattam össze egy keveset.

Gyere, körbevezetlek.

Van még plüssállatod?

Valami érdekes van ott lent.

Mikor lesz már ebéd?

Én győztem!

Pihenjünk kicsit!


Otthon nincsenek plüssállatok, pláne nem Rokinak. Egész egyszerűen azért, mert kibelezi őket. :-) Nos, Dóriéknál annál több van, ami nagyon tetszett neki. Persze hamar rájöttek arra, hogy a kemény orrú állatokat el kell tenni, mert Roki leszedi az orrukat. :-)




Egy kis játék Rumlival.



2011. október 18., kedd

Birkák közt

Kihasználtuk ezt a szép, napos őszi időt és vasárnap egy nagyot sétáltunk. Fehérvár szélén van egy nagy terület két tóval, oda mentünk ki. Útközben áthaladtunk egy parkon, ahol érdekes "állatokkal" találkoztunk. Ebben a parkban fából faragott bárányok vannak. Roki rohant is, hogy megnézze őket. Furcsálta, hogy nem mozognak, nem reagálnak semmire, pedig még a hátsójukat is megszagolta. :-)
Csak a telefon volt nálam, azzal készítettem pár fotót.

Mi ez, mi ez?

Megnézem innen is....

...  vagy inkább innen.

Ő sem reagál?!

2011. október 4., kedd

Rába-parti

Múlt hétvégén hazalátogattunk Ákos szüleihez. A szép időt kihasználva elmentünk csavarogni egyet a Rába partra. Mielőtt odaértünk volna a vízhez Rokit megkötöttük, nehogy beleessen a vízbe.. Meglepődve tapasztaltuk, hogy érdekli a víz, és bele akar menni! ( Ő, aki nem szeret fürödni..) Ákos engedte megmártózni.


Én bemegyek a folyóba.

Apa, gyere Te is!

Még maradni akarok, hagyj!

Na jó, jövök, túl hideg!


A fanyűvő

Roki imád fát rágni. Mindegy milyen méretű, milyen féle, csak legyen. Sokszor séta alkalmával is felkap egy darabot és a küszöbig képes hozni... :-)
Egy alkalommal kint a parkban is talált magának egyet....

Megközelítés

Nekifeszülés



Ennyi maradt...