" Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, akit megszelídítettél."


"Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van a lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz!"

2010. július 13., kedd

A vízparti bulldog piknik

Hát megvolt a nagy esemény, piknikeltünk. Sajnos mi csak egy napon tudtunk részt venni, de az is fantasztikus volt! Elhatároztuk, hogy jövőre akárhogy is, de több napra megyünk mi is.
Nagyon jó volt egy helyen látni ennyi bulldogot és ennyi bulldog-rajongót! Ugyan a szervezők kérték, hogy más kutyát lehetőleg ne hozzanak, mégis volt ott oda nem illő kutya, ami nekünk gondot okozott. Rokinak "harci" sérülése van, hiányzik a szőr az arcáról, mert szegényemnek megtetszett a másik labdája. Ezt leszámítva csupa pozitív élménnyel tértünk haza.
Az kiderült hamar, hogy Roki nem szeret úszni, pacsálni, dagonyázni, mint más bulldogok, de a kivétel erősíti a szabályt, igaz? :-) Ákos azért kétszer is bevitte a tóba, hogy kicsit legalább hűtsük( mert kutya meleg volt!) , de amilyen gyorsan tudott, már kepesztett is kifele. Az ő nyugodt természetével ment oda mindenkihez, ismerkedett, kutyával, gyerekkel, gazdival. Egész nap meg sem állt. Mi jobban elfáradtunk, hogy mentünk utána, figyeltünk rá.
Volt sok minden a kutyának, gazdinak egyaránt. Kutyusoknak agilliti pálya, dagonyázó, kis medencék. Gazdik válogathattak a sok kutyatáp közül, vehettek bulldogos pólót (mi vettünk is) és persze játékot a "gyereknek".
Az esti égi lámpás felengedése nagyon szép és nagyon látványos része volt a rendezvénynek. Nagyon tetszett.
Ezután indultunk haza. A vasútállomás fél óra sétára van a kempingtől, de Roki úgy ment, mintha egész nap bezárva lett volna. Na, de mikor odaértünk, kiterült és fél perc alatt elaludt és horkolt. De még a másnapot is átaludta, úgy elfáradt a kis bolondunk.
Nagyon örülünk, hogy megimerkedhettünk Daisyvel és Joeyval és gazdáikkal. Bízunk benne jövőre lesz alkalmunk jobban megismerni egymást és bulldogos napokat tölteni együtt!
Összességében nagyon nagyon jó kis nap volt! Jövőre találkozunk!
Íme képekben a nap:
Daisy és Roki

Egy kupac bulldog

Irány a part!

Első fürdés

Nem szeretem, engedj már kiii!

Ők szeretnek pancsolni

Dagonya bulldog módra :-)

Ő nem Roki!

Angol bulldog a tóban

Még egy próba....

...Utálom, nem érted???!

Anyával

Játék


Ne nézzé, jövőre gyere el!!

2010. július 10., szombat

Eljött a NAGY nap!

Végre! Hamarosan indulunk a Piknikre! Nagyon izgatottak vagyunk! Beszámolónkat olvashatjátok pár nap múlva. Bulldogos napot addig is mindenkinek!

2010. június 20., vasárnap

Visszaszámolás

Amíg az embernek nincs bulldogja, nem is tudja mi mindenből marad ki. Mióta Roki velünk van, kinyílt a világ előttünk. Egy egészen más, izgalmas világ. :-)
Éppen ezért várjuk nagyon a hamarosan megrendezésre kerülő Bulldog Pikniket. Biztosan fantasztikus lesz annyi bulldoggal együtt lenni. Megismerhetünk olyan embereket, akiket "virtuálisan" már ismerünk, természetesen a kutyusaikkal együtt!
A munkánk miatt sajnos csak egy napra tudunk menni, de mi már nagyon várjuk azt a napot! Biztosan sok képet fogunk készíteni és nagyon részletes beszámolót fogtok olvasni itt.

2010. június 6., vasárnap

Kutyakiállításon jártunk

Június 6-án rendezték Székesfehérváron a nemzetközi CAC kiállítást. Naná, hogy nem maradhattunk itthon. Roki nem volt még ilyen nyüzsgő forgatagban, és büszkén mondhatjuk, hogy nagyon jól viselkedett. A tőle megszokott nyugalommal viselt minden ingert. Találkoztunk több francia bulldoggal és gazdival, de azt reméltük sokkal többen lesznek. Roki nagyon sok dicséretet kapott, hogy milyen szép, és mi "szülők" nagyon büszkék voltunk rá. 
A kiállítás mellett volt kutyás bemutató is, ahol örömmel tapasztaltuk, hogy francia bulldog is részt vesz. Nem is egy! :-)
Összességében jó program volt. A meleg, a sok inger és a hosszú út hatására a mi kiskutyánk elfáradt és amint hazaértünk elterült és azóta alszik. 
Képekben:

Egy francia bulli

És még egy...

És megint egy...

De volt más is... német dog. 

Bullterrier

Bemutató francia bulldogokkal

A Mi kutyánk



2010. június 2., szerda

Az új barátság( vagy szerelem?): Myra

Egy ideje új helyre járunk délutánonként, mert a másik parkban a kutyások korán járnak ki, és bizony Rokinak nyáron az 5 óra még nagyon is korán. Nagy még a meleg ezidőtájt.(reméljük ilyen nyár lesz!) A közelben van egy kis zöld övezet. Itt találkoztunk Myrával, a 7 hónapos francia bulldoggal. Tündéri kislány, nagyon hasonlít Rokira, szinte egyformák a foltjaik. A szimpátia azonnal kialakult a két kutya között. Sőt! Roki már az első alkalommal "magáévá akarta tenni" Myrát. :-)) Persze Ő nem hagyta magát, de azért közbe kellett avatkoznunk rendszeresen. Ha találkoznak nagy az öröm, mennek futni, játszani, botozni és Roki egy-egy szünetben azért bepróbálkozik.:-D
Íme a ma esti játék: Roki és Myra

Horkolás bulldog módra

Roki, mint minden gyerek, még sokat alszik. Van, hogy csak unalomból, vagy mert mi is alszunk, vagy mert éppen nagyon elfárad a napi játékot, rohangálást követően.
Sikerült megörökítenem egy esti szundiját, és igazi bulldog módjára horkolt. Nem is kicsit. Megmutatom Nektek.
Figyeljetek jól és akkor hallani a horkolást. :-)

horkolás

( Bloggeresek segítsetek! Nem tudok videót feltölteni közvetlenül, nincs hozzá ikonom, amiről ír a tájékoztatóban! Ti, hogy töltöttek fel videót? ) 


2010. május 24., hétfő

Pünkösdi hétvége

A  hosszú hétvégére hazautaztunk a szüleimhez Zichyújfaluba. Szerencsére szép idő volt, így sokat lehettünk kint az udvaron, a napsütésben. Otthon lakik két kutya: Boni és Rumli, és Berci a macska. Ismerik már egymást az állatok, de igazi nagy barátság nincs közöttük. Inkább csak elfogadták, hogy néha jön Roki. Szegénykém ő folyton játszana, közeledne feléjük, de nem veszik jó néven ezt.
Rumli fiú.Látni kellett volna a két fickót! Roki lepisilt valamit, pl: fa, Rumli ment, megszagolta, lepisilte, tudatva ezzel, hogy ez bizony az ő területe. Roki ment, szagolt, pisilt. Aztán Rumli is. Ezt eljátszották napjában többször is. :-) 
A macskától eddig tartotta a kellő távolságot, mindig csak ment, megszagolta és kész. Persze a cica ezt sem szerette, mindig fújt rá. De most valahogy nem állt meg ennyinél Roki. Tetszett neki, hogy cukkolhatja. Ment felé, az meg védte magát, fújt, pofozott, de nem érte el. Ezt észrevette a másik két kutya, és komolyra vették a dolgot. Mentek neki Rokinak, védték a macskát. Közbe kellett lépnünk, hogy ne legyen komoly baj belőle. De hát Rokinak ez sem volt elég figyelmeztetés. Odament mikor a macska evett ( mert amit ő kapott az nem volt elég) , és Berci olyat lekevert neki, hogy csak na! Meglepődött, majd továbbállt. De mondanom sem kell, hogy fél óra elteltével ment újra neki. :-) 
A házban csak addig maradt bent amíg nagyon muszáj volt. Sokat ült az ajtóban hátha valaki kimegy vele, de legalábbis kiengedi. Kint aztán kezdődhetett a futás, hempergés, labdázás. Vittük a saját labdáit, de apu előszedett két régi labdát is. Nagyon tetszett neki. Az egyiket sikerült is leamortizálni. :-) 
Vasárnap este szalonnát sütöttünk. Egész este jött-ment körülöttünk. Kapott enni, ezt, azt, de vigyáztunk, hogy ne zabálja tele magát. Alig akart bejönni, fel volt pörögve. Nagy nehezen bekönyörögtük és kb 3 perc után kiterült és horkolt. :-) Reggel fél 7ig aludt is, úgy el volt fáradva. 
Szóval jól sikerült hétvégénk volt. Most itthon a szőnyegen, nyugodtan alszik.