" Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, akit megszelídítettél."


"Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van a lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz!"

2011. december 29., csütörtök

Az új lakó

Eseménydús 24 órán vagyunk túl....
A tegnapi napon elhoztuk Szofit a szekszárdi menhelyről.Izgultunk az út előtt, sok minden várt ránk, és leginkább attól tartottunk, hogy a két kutya hogyan fogja fogadni egymást.
A menhely nem egy szívderítő látvány, ahogy egyik sem. Sok kutya van ott, akik mind szerető gazdira várnak. A papírok kitöltése után, kihozták nekünk Szofit. Szegényem úgy félt.  A koszos, büdös, sovány kiskutyát megfogtam és beültünk a kocsiba. Vittünk magunkkal virslikarikákat, nagyon ízlett neki, nagyon éhes volt. A menhelyre vittünk tápot, takarót a többi kutyusnak. Minden elismerésem a menhely dolgozóinak, hogy nap mint nap ott vannak és törődnek a kutyákkal!
A hazafelé vezető úton Szofi szinte végig aludt. Itthon, a parkolóban a két kutya, Roki és Szofi megismerkedett egymással. Roki végigszagolta, aztán mentünk sétálni együtt. Mindenki pisilt, majd jöttünk haza. Látni kellett volna Roki arcát: nem értette, hogy mit keres itt ez a másik kutya, miért jön be hozzánk, az Ő területére.... Bebújt az asztal alá, onnan nézett ki, hogy most mi van. Szofi pedig cseppet sem ijedős. Sőt! Teljesen úgy viselkedik, minthogyha ez az Ő vára lenne, és Roki a betolakodó! :-) Egy harci amazon! Szóval megy a hatalmi harc, amit nekik kell megvívni. Persze azt nem hagyjuk, hogy bántsák egymást. Féltékenyek egymásra, Szofi figyeli Roki minden lépését. :-)
Szofi még nem szobatiszta, reggelre két csomag is várt a konyhában.... Remélem idővel teljesen szobatiszta lesz. A lépcsőtől fél.
Ma reggel a két kutya egymásnak esett a kaja miatt... Ez mondjuk a mi hibánk, hiszen Szofi elé tettük le először a tálat, nem Roki elé, és Roki ment a tányér felé, Szofi védte a kaját, aztán pillanatok alatt egymásnak estek. Roki úgy rákapott Szofi pofijára, azt hittem el sem engedi. Ákos nehezen szedte szét őket. Aztán külön lettek csukva, és evett mindegyik. Amúgy azt kell mondjam, hogy Szofira ráfért, mert nagyon nyeregben érzi magát, most kicsit talán visszavesz.
Szóval zajlik az élet nálunk. :-)
Bízunk benne, hogy megszokják egymást, és jól kijönnek majd egymással. Mert ha nem, nem tudom mi lesz....
Pár kép:

 Ő Szofi


 A helyén, amit nagyon véd!


A mi nagy és okos kutyánk, aki így fél, hogy a függöny mögé bújt...

2011. december 4., vasárnap

Bővül a család

Még mielőtt bárki is másra gondolna, nem babával bővülünk! Hanem egy francia bulldoggal- mily meglepő! :-)
Örökbe fogunk fogadni egy kislány bulldogot. Egész véletlenül alakult így a dolog. Nem terveztük, hogy lesz még egy kutyánk, legalábbis addig amíg egy panelban lakunk. Úgy gondoltuk, Roki bőven elég nekünk. Aztán csütörtökön Ákos mutatott egy képet, három kidobott kis árváról. Nagyon aranyosak voltak, meg is sajnáltam őket. Végleges gazdikat kerestek nekik. Kérdeztem, hogy nem hozzuk el az egyik kislányt Rokinak? Majd ezzel a lendülettel írtam is egy emilt, amiben bemutattam magunkat és érdeklődtem, hogy megvannak-e még a kutyusok. Nem sok reményt fűztem hozzá, hiszen ha egy fórumra felkerül egy ilyen hír, szerencsére hamar gazdira találnak a kutyák. De kb 10 perc múlva kaptam a választ, hogy még mindkettő kislány megvan, és hogyha komolyan gondolom a dolgot, adjam meg az elérhetőségeimet és egy biztos választ. Nagyjából annyit gondolkodtunk rajta, mint Roki esetében, kb. 3 perc. Kiválasztottuk az idősebbik kislányt és boldogan megírtam a választ. Nagyon örültek nekünk, megírták, hogy ivartalanítják egy hét múlva és hogy utána 1-2 hét múlva lehet menni érte. Küldtek több fotót is róla. Nagyon kis aranyos! És már nagyon várjuk, hogy itt legyen!! Bízunk benne, hogy Roki jól fogja fogadni és nem lesz gond. Boldog kis pár lesznek. :-)
Összeírtuk a listát, mi mindent is kell beszerezni addig.
Amikor megyünk a szekszárdi menhelyre viszünk magunkkal tápot és takarókat, hogy a többi kutyust is segítsük egy kicsit.
Már nevet is választottunk neki: Szofi.  Nézzétek meg, milyen aranyos!




2011. november 26., szombat

Csend és nyugalom

Az elmúlt hetekben nem történt semmi izgalmas, vagy épp említésre méltó dolog velünk. Éljük hármasban  bulldog életünket. :-)
Roki köszöni szépen jól van, szerencsére mostanában semmi egészségügyi problémája nem volt. Néha már fázik ebben a hűvösebb őszi időben, napközben pedig sokat alszik. Ami talán újdonság, hogy sokkal többet bújik és igényli a simogatást, a közelséget, mint eddig. Ennek persze csak örülni lehet. :-)


 Kis lustálkodás őszi délutánon.



2011. október 29., szombat

Babysitternél

Múlt vasárnap fellátogattunk Budapestre a BNV-re. Ez egy olyan hely, ahová Rokit nem vihettük magunkkal. Egész napra nem lehet egyedül hagyni őt, ezért egy nagyon kedves kutyás ismerőseinket megkértük vigyázzanak rá. Szerencsére ők boldogan vállalták Rokit. Dórinak és Zolinak egy yorki-keverék kutyusuk van, Rumli. Ők már ismerik egymást rég óta, nyugodtan bíztuk rájuk. Összecsomagoltuk Rokinak a takaróját, egy-két saját játékát és átvittük a "babysitterekhez". Kicsit izgultunk ne legyen gond vele, ne szedje szét a lakást stb. Napközben jött egy-két megnyugtató sms, hogy minden rendben, a két kutya nagyon jól elvan. Dóri a nap folyamán készített róluk képet és videót is. Ebből válogattam össze egy keveset.

Gyere, körbevezetlek.

Van még plüssállatod?

Valami érdekes van ott lent.

Mikor lesz már ebéd?

Én győztem!

Pihenjünk kicsit!


Otthon nincsenek plüssállatok, pláne nem Rokinak. Egész egyszerűen azért, mert kibelezi őket. :-) Nos, Dóriéknál annál több van, ami nagyon tetszett neki. Persze hamar rájöttek arra, hogy a kemény orrú állatokat el kell tenni, mert Roki leszedi az orrukat. :-)




Egy kis játék Rumlival.



2011. október 18., kedd

Birkák közt

Kihasználtuk ezt a szép, napos őszi időt és vasárnap egy nagyot sétáltunk. Fehérvár szélén van egy nagy terület két tóval, oda mentünk ki. Útközben áthaladtunk egy parkon, ahol érdekes "állatokkal" találkoztunk. Ebben a parkban fából faragott bárányok vannak. Roki rohant is, hogy megnézze őket. Furcsálta, hogy nem mozognak, nem reagálnak semmire, pedig még a hátsójukat is megszagolta. :-)
Csak a telefon volt nálam, azzal készítettem pár fotót.

Mi ez, mi ez?

Megnézem innen is....

...  vagy inkább innen.

Ő sem reagál?!

2011. október 4., kedd

Rába-parti

Múlt hétvégén hazalátogattunk Ákos szüleihez. A szép időt kihasználva elmentünk csavarogni egyet a Rába partra. Mielőtt odaértünk volna a vízhez Rokit megkötöttük, nehogy beleessen a vízbe.. Meglepődve tapasztaltuk, hogy érdekli a víz, és bele akar menni! ( Ő, aki nem szeret fürödni..) Ákos engedte megmártózni.


Én bemegyek a folyóba.

Apa, gyere Te is!

Még maradni akarok, hagyj!

Na jó, jövök, túl hideg!


A fanyűvő

Roki imád fát rágni. Mindegy milyen méretű, milyen féle, csak legyen. Sokszor séta alkalmával is felkap egy darabot és a küszöbig képes hozni... :-)
Egy alkalommal kint a parkban is talált magának egyet....

Megközelítés

Nekifeszülés



Ennyi maradt...

2011. szeptember 29., csütörtök

Születésnapodra

"Hűséges szemeivel
hogy ha reám tekint
szavak nélkül is
értjük egymást mindig.

Mikor hozzám simul
selymes bundájával,
lelkemből a gond elszáll,
eltűnik a bánat.

Két éve szeret
feltételek nélkül
soha nem kért semmit
ezért ő cseréül.

Néha úgy érzem,
tán meg sem érdemlem,
hogy drága kutyám Roki

így szeressen engem."

Drága Kiskutyánk ma 2 éves! Boldog születésnapot! :-)

2011. szeptember 13., kedd

Egy oltáson túl

Mindenkivel örömmel tudatjuk, hogy túl vagyunk a veszettség elleni oltáson!! Minden gond nélkül!
Persze óvintézkedések voltak, de szerencsésen alakult a dolog. A doktornéni nagyon felkészült volt. Megbeszéltük, hogy ma megkapja a veszettség elleni oltást és legközelebb a kombinált oltást, talán így kiderül mire allergiás. Két külön vakcina, két külön gyártó.
Vizsgálattal kezdtük, aztán elsőnek kapott kalcium injekciót, ezután pedig a veszettség elleni oltást. Miután ez megvolt, ott maradtunk kb. egy órát, hátha történik valami rossz. Kint voltunk a kertben, Roki botot rágott, mi pedig árgus szemekkel figyeltük, nem lesz-e rosszul, nem kezd el dagadni.... Szerencsére nem történt semmi. Visszamentünk, megkaptuk a papírjainkat és elindultunk haza. Hazaértünk Roki kiterült és aludt. Szinte egész délután. Rendszeresen figyeltem. ( ma itthon voltam egész nap) És mivel nagyon jól volt, este a szokásos időben kimentünk a szokásos helyre, bandázni. Játszott, futott, heverészett. Nemrég vacsizott és most megint alszik. :-)
Nagy meg könnyebülés volt ez most nekünk, ugyanakkor már most izgulunk, hogy vajon mi lesz a következő oltás alkalmával....

2011. szeptember 11., vasárnap

Az oltás napja

Eltelt egy év. Itt az ideje a veszettség elleni oltásnak. Sajnos. Azért sajnos, mert félünk tőle. Mi, "szülők" és az állatorvosunk is. Tapasztalataink két alkalommal már nagyon rosszak voltak, sőt a második alkalom rettenetes volt. Roki ugyanis allergiás rohamot kapott mindkétszter. Nem derült ki, hogy a kombinált( betegségek ellen) oltás vakcinájában, vagy a veszettség elleni oltás vakcinájában van valami, amire a szervezete nagyon rosszul reagál, ugyanis ezeket egy oltásban kapta meg. Most "csak" veszettség elleni oltásra megyünk. Kedden. Délelőtt. Nagyon bízunk benne, hogy ez alkalommal nem lesz semmi gond!
Kedden minden kiderül...

A rivális

Akinek van bulldogja, aki kicsit ismeri őket, vagy aki rendszeres olvasója blogunknak, ők tudják, hogy a bulldog egy végtelen béketűrő, nyugodt kutya. Nem nagyon lehet felbosszantani, ez alól természetesen kivétel ha a labdáról, vagy más számára értékes játékról van szó, amit el akar tőle lopni egy másik kutya. :-)
Sokszor írtam arról, hogy Roki milyen kis birka módon nézi az őt ugató kutyákat, hogy vajon annak mi a baja.
Bizonyára emlékeztek arra a bejegyzésre, melyben megírtam, hogy új fiú költözött a telepre, Csöpi. Aki minden egyes alkalommal lelkesen udvarolt Rokinak, szinte mindig a hátára mászott. És ezt a mi kis kutyánk tűrte elég sokáig. Míg egyszer "visszaszólt". Aztán Csöpi többet nem mászott a hátára.
El is voltak egymással. Közben Csöpi más kutyákra szállt rá. Volt, aki tűrte, volt aki nem. És aki nem tűrte, az hangosan ki is nyilvánította ezt, marakodás lett belőle.Legnagyobb meglepetésünkre Roki mindig az elsők között rohant oda, és nekiment Csöpinek.. Nagyon komolyan, mindig úgy kellett őket szétválasztani. Nos, ez a helyzet mára addig fajult már, hogy Csöpinek semmit nem kell tenni, elég ha Roki meglátja, már megy, illetve menne neki.Résen kell lennünk nagyon, mert elég egy fél pillanat és már össze is ugrottak.
Nem tudjuk eldönteni, hogy ez most azért van, mert ki kell maguk közt alakítani a hierarchiát, hogy ki legyen úgymond a falkavezér, vagy csak a tüzelési időszak zavarta meg a hormonokat. Minden esetre új ez a helyzet számunkra is, hiszen nem tapasztaltunk még ilyet Rokitól.

2011. augusztus 11., csütörtök

Nyári csemege

Ha nyár, akkor itt van az ideje a szezonális gyümölcsöknek és zöldségeknek. Ilyenkor kell kiélvezni mindazokat a finomságokat, amiket a hosszú tél alatt sajnos mellőzni kell. Ezeket nem csak mi, de Roki is nagyon szereti. Olyan még nem volt, hogy ne kért volna nektarint, dinnyét vagy éppen sárgabarackot. A mostani sláger azonban a főtt kukorica. Az elmúlt időszakban többször is főztünk, jött is lelkesen, hogy ő is kér. Eddig úgy adtam neki, hogy levágtam egy sort és elétettem. Egy alkalommal neki adtam egy egész csövet, hogy egye ahogy tudja, de olyan világot csinált vele, hogy még! :-) Aztán rájöttem a tuti módszerre: én fogom a kukoricát, ő pedig eszi. Méghozzá nagyon ügyesen! :-) Nézzétek csak:


2011. július 18., hétfő

Bulldog Piknik 2011.

Július 16-án, szombaton, gyönyörű, napsütéses napra ébredtünk. Igazi piknikezni való idő volt. Izgatottan készülődtünk és útnak indultunk Velencére, a Bulldog Piknikre. Viszonylag korán, fél 10 fele érkeztünk, de már ekkor nagyon sokan voltak. Jó volt látni a sok boldogan rohangáló bulldogot. Kiválasztottunk egy szimpatikus fát, és árnyékában vertük tábort, hogy itt töltsük a pihenőidőt. Aztán elindultunk és körülnéztünk a helyszínen. Volt ott büfé, pólóárus, tetoválós, állatorvos, a Noé Állatotthon Alapítvány standja, különböző tápok képviselőinek standja és természetesen a kutyiknak kis medence, ahol le tudták hűteni magukat, illetve ahol a gazdák lehűtötték a kedvenceiket. Az idei Piknik különlegessége volt, hogy most tartották az amerikai bulldogok tenyészszemléjét, ezért jóval több amerikai bulldog képviselte magát, mint tavaly. Persze még így is a francia és angol bulldogok voltak többségben. :-)
Programokban is gazdag rendezvény volt. Délelőtt folyamán tartották meg a Hobbi célra tartott bulldogok szépségversenyét. Külön kategóriák voltak a fajtáknak, mint pl. egy év alatti kanok, szukák, illetve az egy év felettiek versenye. A bíró Hollósi Frigyes színművész volt, aki maga is, egy angol bulldog gazdája. Sokszor bizony nehéz volt a döntés, hiszen szebbnél, szebb egyedek voltak.
Ebéd után egy kutyapszichológus várta az érdeklődőket egy kerekasztal beszélgetésre.
A késő délutáni órákban az Alba Dog Center Kutyaiskola tartott egy nagyon izgalmas bemutatót. Előtte az iskola igazgatója tartott előadást az iskoláról, a nevelési módszereikről, illetve szívesen válaszolt minden kérdésre az esetleges problémás bulldogokról, sőt röpke órát is tartott a gazdáknak és kedvenceiknek. A bemutató alatt, egy feladat előtt megkért mindenkit, hogy kösse pórázra a kutyáját, mert most egy olyan esemény fog következni, ami felébreszti a kutyákban a falkához tartozás ösztönét. És valóban érdekes volt! A vezető felvette a védőruhát, aztán ment, hogy megtámadja a bemutatóban részt vevőket, akiket a kutyája, hevesen védeni kezdett, ugatással. Erre szinte az összes kutya elkezdett ugatni, vonyítani. Hatalmas volt a hangzavar. Időbe telt mire csend lett újra. :-)
Vacsora után törpemalac árverés volt, melynek összege a Bulldog fajtamentőké lett.
Az esti koncert után pedig következett az egyik leglátványosabb program, az égi lámpások felengedése. Kb. 500 darab égi lámpás repült a magasba, egyszerre. Nagyon szép volt!
Napközben pedig szinte megállás nélkül Roki után futkostunk. Nem állt meg egy percre sem! Mindenkivel ismerkedett, játszott. Szerencsére csupa olyanokkal találkoztunk mind kutyával, mind gazdival, aki ennek örült, és engedte őket játszani. Volt a közelünkben egy foxi, egy lány, akihez előszeretettel ment oda.
Ahogy az elején írtam, nagyon szép időnk volt. Napos, meleg volt. Szerencsére nem volt az a tikkasztó meleg, mégis szükség volt hűteni a kutyákat. Rokit először a medencébe tettük bele, tudván, hogy nem szeret fürdeni és a tavalyi tapasztalatok alapján a tóba sem fog belemenni. Azért levittük a partra is, és Ákos belevitte a tóba. Menekült kifele igen gyorsan. Tudomásul vettük, hogy a mi kutyánk nem hasonlít a többi bulldogra, akik boldogan játszanak a tóban. Mentünk néhány kört, majd vissza a partra. Roki innen figyelte a többieket. Kedvet kaphatott a vízbeli játékhoz, mert egyszercsak, önszántából, egyedül belement a vízbe! Nagyon örültünk neki és igazán büszkék voltunk! És ez később többször megismétlődött. Nem volt már benne félelem, teljesen nyugodtan állt, ment a vízben. Jó volt nézni.
A sok kutya, meleg ellenére, viszonylag kevés veszekedés volt. Egy súlyosabb baleset volt, ahol egy amerikai bulldog nekiment egy francia bulldognak. Ezt félelmetes volt látni. Szegény kis franciát úgy rázta az a nagy amerikai, mint a rongyot. Sikerült megmenekíteni a franciát, aki két nyílt sebbel megúszta a balesetet. Szerencsére közel volt a segítség, hiszen állatorvosi ügyelet volt egész nap. Reméljük jobban van és meg fog gyógyulni!
Késő este értünk haza. Roki evett egy kicsit, majd elfeküdt és már aludt is! Ami nem is csoda, hiszen egész nap pörgött, egy pillanatra sem bírt megülni, máskor ugye meg átalussza a fél napot. Az alvást pedig folytatta vasárnap. Egész vasárnap! Mostanra már talán kipihente magát.
Bízunk benne, hogy olyan jól érezte magát, mint mi! Nagyon jó kis nap volt! Élményekkel gazdagon tértünk haza és biztosak vagyunk benne, hogy jövőre is ott leszünk! Köszönjük a szervezőknek ezt a remek napot!
Képek helyett pedig, itt egy videó. Remélem kicsit visszaadja milyen is volt az idei Bulldog Piknik!



És az égi lámpások...


2011. július 15., péntek

A várva várt nap!

Eltelt egy év, és újra itt a Bulldog Piknik ideje! Holnap reggel irány Velence, ahol vár ránk egy izgalmakkal teli nap és persze a sok "malac".
Az élményekről természetesen beszámolót olvashattok majd, képekkel színesítve.
Addig is, aki kiváncsi, nézzen be a bulldogpiknik.hu oldalra, ahol élő, webkamerás kapcsolat segítségével lehet ott virtuálisan a bulldog találkozón. Jó szórakozást! :-)

2011. június 27., hétfő

Variációk

Roki ha ül, ha fekszik, mindig produkál olyan pózokat, amik igazán viccesek, aranyosak. Ezért jó, ha kéznél van egy fényképezőgép.

Napozás játékmalac társaságában

Nagyon laza

Álmos

Kiterülve

Kómásan

Autóban, útban haza


Csöpi, az új fiú

Pár hete új taggal bővült a "banda". Az a kis kutyás társaság, akik minden este összejárnak és "bandáznak". Most már nagyjából 10-12 kutyát számlál a falka. :-)
Csöpi, egy keverék 8 éves kan kutya. Gazdája elhunyt, és a család vette magához. Csöpi falun élt, megszokta, hogy egymaga van, néha talán cica társaságban. Ezért eleinte barátságtalan volt, morgott folyton, csak a családtagokat engedte magához közel. A többi kutyát sem szívlelte. Aztán eltelt egy-két hét és Csöpi teljesen beilleszkedett. Most már teljes aklimatizálódott és igazi panelkutya lett belőle. :-) Van egy fura szokása: minden alkalommal kinéz magának valakit, akit kitartóan zaklat. Semmi vészes dolog, csak "megkívánja". Mindegy, hogy lány, vagy fiú a kiszemelt kutyaáldozat. :-) Rokit is megkörnyékezte egy este.

Roki és Csöpi

Kezdődik

Itt még sikerült meglógni

Nem menekülhetsz

Megvagy! ( labdát még így sem ereszti. :-) )

CACIB- Székesfehérvár

Május végén került megrendezésre a székesfehérvári CACIB, nemzetközi kutyakiállítás. Vártuk már nagyon, szeretünk ilyen helyekre járni. Tavaly is voltunk, és valószínűleg jövőre is menni fogunk. :-) Sajnos azonban az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Mikor elindultunk még hébe-hóba sütött a nap, de viharos szél fújt. Felkaptuk az esernyőnket, hátha elűzzük vele az esőt. Mire megérkeztünk már javában zajlottak a bírálatok.A számunkra legérdekesebbről szerencsére nem maradtunk le. Végignéztük ahogyan felvonulnak a francia bulldogok, a bírálatot.Természetesen mi, Rokit látjuk a legszebbnek. :-)
Ezenkívül sok szép, számunkra kedves kutyafajtát láttunk.
Idén is volt kutyás bemutató, ami mindig érdekes és izgalmas. Ezúttal azonban nem tudtunk végignézni. Az időjárás addigra már nagyon elromlott, szakadt az eső, fújt a szél. Nem tudtam ki fázik jobban, Roki vagy én, de mindketten remegtünk. Így aztán úgy döntöttünk egy óra ázás-fázás után, hogy hazamegyünk. Fájt kicsit a szívünk, hogy rövidre sikerült a nap az idő miatt. Bízunk benne jövőre szerencsénk lesz.
Képek is készültek. Ezek többségét nem én készítettem, hanem egy kedves barátunk Bandi, akinek hobbija a fotózás.   Bandifotó  Itt további képeket nézhettek meg. Érdemes....

Kendőben még sármosabb... :-) 


Kipróbálta a futópadot ( csak séta volt!)

Csak sikerült elérni apát!

Egy ismerős tacskója. Különdíjas lett!

Fogmustra

Angol bulldog

Német dogok

Szemezgetés...

Szemproblémánk tekintetében nem sok változás történt. A cseppváltás úgy néz ki átmenetileg bevált. Legutóbbi kontroll alkalmával az derült ki, hogy a tüszők csökkentek a Roki szemében, ami jó hír. A rossz, hogy teljesen nem tűntek el, de műtétre nincs szükség. Legalábbis egyenlőre.... A cseppek szinten tartják ezeket a makacs tüszőket!
A szempirossága teljesen megszűnt, gyönyörűségesek a szemei! :-)

2011. május 24., kedd

Ajánlás

Sok szeretettel ajánljuk minden kedves bulldog gazdinak, vagy aki csak szereti a bulldogokat, vagy aki csak kiváncsi milyen együtt élni egy bulldoggal, a Bulldogbirodalom című francia filmvígjátékot! Számomra meglepő módon, nem francia, hanem angol bulldog a főszereplő. De mindez mit sem veszít a film humorából, történetéből, illetve, hogy bemutassa milyen is egy bulldog. :-)
Jó szórakozást hozzá!

Második esély

Múlt hét pénteken megvolt a kontroll, az állatorvosnál jártunk. Nagyon reméltük, hogy csupa szépet és jót fog mondani nekünk Roki szemével kapcsolatban. Sajnos nem így lett.
A pirosság elmúlt a szemeiről,  de a tüszők sajnos a bal szeméről nem. Szinte semmi változás nem történt. Hiába küzdöttünk, a szemcsepp nem használt. A doktor néni azt mondta, hogy próbáljuk meg egy másik szemcseppel a kezelést, újabb 10 napig. Viszont ha az sem használ, akkor elkerülhetetlen lesz a műtét. Ez az egyetlen módja, hogy eltávolítsa a tüszőket. Szóval most még jobban bízunk a szemcsepp gyógyító erejében! Roki már egész jól tűri a napi kétszeri megpróbáltatást. Már nem kell négy kézzel, négy lábbal lefogni. :-D
No, és ha még mindez nem lenne elég.... Pár napja el kezdte piszkálni a fülét is. Ha már ott jártunk az állatorvosnál, megkértük, hogy nézze meg azt is. Alapos átvizsgálás után sem talált semmit. Biztos, ami biztos, hogy kizárjon minden lehetőséget, kinyomta a bűzmirigyeit, hátha ez okoz valamit, ami nem látszik kívülről. Fél nap elteltével bebizonyosodott, hogy nem a bűzmirigyek okozták a problémát. A hétvégén már ott tartott a dolog, hogy véresre vakarta a bal fülét. Agyaltunk, hogy mi lehet vele. Aztán egy megoldás jutott eszünkbe..... talán leégett a füle. Ugyanis Roki imád napozni, szundikálni az erkélyen a napon, vagy az ablak előtt ejtőzni. És hát a füle eléggé kiálló testrésze, ugye? Felhívtuk a doktor nénit, megkérdeztük tőle lehetséges-e ez, és megnyugtatott minket, hogy bizony lehet. ( tehát nem vagyunk teljesen hülyék :-) ) Most aztán még a fülét is kenjünk fenistillel. Úgyhogy nem unalmas az életünk!

2011. május 19., csütörtök

Szakítópróba

Hosszú idő után, szerencsére, visszatért köreinkbe egy kedves jóbarát, Myra. Minden este találkozunk, és a két "kismalac" jókat játszik egymással. Levittük ma Roki hurkáját, egy játékát. Eleinte egyszerre csak egy kutya játszott vele, de aztán rájöttek, hogy szórakoztathatják egymást is. Ami persze nekik nagyon is komoly dolog volt, inkább csak nekünk, nézőknek volt szórakozás. Roki fogta az egyik végét a hurkának, Myra a másikat, aztán húzták. Így:

2011. május 13., péntek

Szemprobléma

Itt egy újabb hónap és egy újabb "betegség". Már meg sem lepődünk ezen! Azt hiszem egyszer az lesz majd fura, ha nem lesz semmi problémánk hetekig, hónapokig. :-)  ( Kedves Keresztszülők! Most már igazán Ti is hozzájárulhatnátok az orvosi költségekhez! Persze ez csak "piszkálódás" részemről!!!! :-))
Nem olyan régen tűnt fel, hogy Roki jobb szeme a szokásosnál pirosabb. Főleg estére. Aztán a pirosság mellett előfordult, hogy meg is duzzadt. Eleinte arra gondoltam, hogy biztos a pollenek okozzák, hiszen neki nagyjából szemmagasságban vannak a mindenféle fűfélék, főleg a most virágzó gyermekláncfű. És mint tudjuk Rokinak szép nagy szemei vannak. Ezért is ( és még sok másért) imádjuk! :-D  Mondogattam Ákosnak, hogy nekem nem tetszik Roki szeme, de ő azt mondta nem lát semmi furcsát rajta.
Kedden elmentünk a doktor nénihez kullancsriasztó cseppekért, féreghajtóért. És ha már ott voltunk, elmondtam tapasztalataimat és megnézettük a szemét. Hát, azt kell mondjam, hogy nem lettem boldogabb attól amit hallottam! Kiderült, hogy nemcsak a jobb, hanem a bal szeme is "beteg". Úgynevezett tüszők vannak a szemén, amik a gyulladást okozzák. ( Olyasmi, mint mikor mi emberek tüszős mandulagyulladást kapunk. ) Szerencse a szerencsétlenségben, hogy időben vittük el orvoshoz, mert ez egy idő után, szúró, viszkető, fájó érzést okoz és kutya csak vakarja a szemeit. Kétfajta szemcseppet kaptunk. Ezt naponta 2x kell csepegtetni a szemébe 10 napig, majd jövőhét pénteken megyünk vissza kontrollra. Ha nem segít ez a módszer, akkor sajnos csak műtéti úton lehet eltávolítani ezeket a tüszőket a szeméről. Ezért aztán mindent megteszünk, hogy ezt elkerüljük.
Képzelhetitek, hogy nem egy sétagalopp naponta 2x, kétféle szemcseppet, mindkét szembe csepegtetnünk Rokinak! Jutalomfalatok sokasága fogy el ez idő alatt, és bizony két embert igénylő munka ez. Hol én fogom le, és Ákos csöpögtet, hol pedig én csöpögtetek és Ákos fogja le. ( Bezzeg a kedves doktor néninek hagyta magát! ) Nagyon nem szeretnénk egy újabb műtétet és én nagyon bízom benne, hogy nem lesz rá szükség!
Egyébként Roki hangulata, kedve nagyon jó. Azt már nem is kell külön említeni lassan, hogy mennyire boldogan mentünk az orvosi rendelőbe ismét. Kriszta néni ( az állatorvosunk) még puszit is kapott. :-)
Egy hét múlva ilyenkor már okosabbak leszünk. Szorítsatok!

2011. május 2., hétfő

Egy kedvenc képem

A minap készítettem egy fotót, ami az egyik kedvencem lett.
Egy este neteztem, Roki a hátam mögött, a kanapén fészkelődött, míg megtalálta a számára legjobb helyet, pózt.Hátrafordultam, hogy megnézzem. Azonnal nyúltam a gépért és már készült is a kép...


Labdagyilkos

Roki, sok kutyatársához hasonlóan, imád labdázni. Már jó néhány labdája volt, sokat elhagytunk belőle, de bizony sokat kilyukasztott. Egy ideig labda nélkül maradt, de nem is olyan régen kapott kettőt is. Egy kicsi tömör gumilabdát és egy kevésbé strapabíró közepes méretűt. Elsőként a kicsi labdát kapta meg. Hatalmas volt az öröm! A szatyrot, amiben a labdák voltak, a kanapén hagytuk. Nagyon izgatta Roki fantáziáját, mi van még benne, ezért aztán megkapta a másik labdát is. Egy ideig rohangált azzal is, boldog volt.
Egy idő után elfeküdt a szőnyegen és csak rágta, rágta a labdát. Egészen addig amíg megtalálta a gyenge pontját.... Onnantól kezdve nem volt visszaút. Darabjaira szedte a labdát.

Középen a kislabda látható, mindenhol máshol a másik labda darabjai....

Közelebbről...

Fárad, de azért sem hagyja abba

Így kell ezt csinálni, látod?