Bizonyára sokaknak hamar jön a válasz erre a kérdésre: Ááá, kizárt, semmi keresnivalója egy kutyának az ágyban, ágyon. Mi ugyanígy voltunk ezzel..... kb. 5 hónappal ezelőttig. :-)
Mikor Roki hozzánk került Ákossal már az elején megbeszéltünk sok mindent vele kapcsolatban, ahogyan azt is, hogy a kutya nem jöhet fel, sem a kanapéra, sem az ágyra. Ezt sikerült is tartani, nagyjából két hónapig. Azt hiszem én voltam az, aki először felengedte Rokit a kanapéra. Mivel a kis bolond nem tudott felmászni, mindig nekünk kellett felrakni. Nagyon jókat alszik azóta is a kanapén.
Persze ezután jött a megállapítás, hogy az ágyba tényleg nem jöhet fel. Mondanom sem kell, hogy biza feljöhet. Az ágyba először Ákos hívta be, mikor szegényem éjszakás volt, nappal nem igazán hagyta Roki aludni. Ekkor fogta magát és berakta maga mellé az ágyba és együtt aludtak. :-)
A ló túloldalára azért nem estünk át. Roki nem alszik közöttünk, velünk együtt éjszaka az ágyban. Akkor jöhet fel, amikor mi megengedjük neki. Természetesen Ő sokkal többet szeretne az ágyban lenni, mint ahogy mi azt gondoljuk.Ha az egyikünk korábban megy el otthonról, és a másik tovább alszik, akkor feloson és csak azt vesszük észre, hogy ott horkol mellettünk.Ezt mindig megbocsátjuk neki.
Talán nem mi vagyunk az egyetlen kutyagazdik, akik beengedik kedvencüket az ágyukba.
Légyszi, had maradjak éjjelre is...
Így pont jó lesz aludni.
Ébresztő, vigyen már le valaki pisilni!
Délutáni szieszta " Anyával"
Üdv Roki család!
VálaszTörlésNálunk is ez a forgatókönyv ment az ágybanfekvés témáról, úgy 1 hónapig. Egy hónap után nálunk is az ágyban kötött ki Diego, majd közös megegyezés alapján leszoktattuk az ágyról. Ám a sors úgy hozta, hogy kutyó ismét fel lett engedve az ágyra és onnantól kezdve kitúrni sem lehetett. Így nálunk a mai napig velünk alszik éjszakánként a buli, ami elég kényelmetlen, főleg nekem (mindig rajtam fekszik). Úgyhogy ti nagyon jól csináltátok, hogy csak engedéllyel mehet fel az ágyra. Csak az a kérdés, meddig???
Sok puszi: Diego és Molly család
Sziasztok Diego és Molly család!
VálaszTörlésLátom nem mi vagyunk az egyetlen "ágybaengedős" gazdik. :-)
Bízom benne tudjuk tartani magunkat ahhoz, hogy éjszakára nem jöhet fel.Ha mégsem, akkor magunkra vethetünk! :-)
Puszi!
Sziasztok!
VálaszTörlésNálunk az elején Csabi nem ment bele, hogy a kuttyok velünk aludjanak, majd az idő elteltével ez arra módosult, hogy mind a ketten velünk alszanak éjszakánként. Nagyon jó volt az elején, mivel még picik voltak és én nagyon szerettem, hogy ott alszanak. De ugye megnőttek és két kutyával kissé kényelmetlen az éjszaka. Joey általában lemegy esténként, de ha feljön ráfekszik a lábadra úgy, hogy mozdulni se tudsz. Vettünk nekik nagyon menő és kényelmes Rogz ágyakat. Szeretnénk leszoktatni őket, vagyis le lesznek szoktatva, csak még nem tudjuk a pontos tervet. Daisy nagyon ragaszkodó, ő imád velünk lenni a takaró alatt, ezért vele nehéz lesz. Mindenképpen úgy szeretnénk, hogy ne legyen neki rossz, de ezt nem tudjuk garantálni, mivel nagyon szeret velünk aludni. Mi is így szeretnénk, hogy csak esténként ne jöjjenek fel és szeressenek a asaját helyükön aludni, de....
Ha van ötletetek azt megköszönném.
Sok sok puszi:
J& D család
Sziasztok Joey és Daisy Család!
VálaszTörlésÚgy eltűntetek, de azért remélem jól vagytok! Várjuk ám nagyon a beszámolókat! :-)
Nos, nem tudom, hogy lehetne leszoktatni a kutyikat az éjszakai ágyban alvásról, de úgy gondolom a jutifalat és a kedves dícséretek segíteni fognak az új helyre való szoktatáshoz.Türelem kell hozzá, az biztos. :-)Szóval, kitartás!
Sok puszi: Roki család