Programokban is gazdag rendezvény volt. Délelőtt folyamán tartották meg a Hobbi célra tartott bulldogok szépségversenyét. Külön kategóriák voltak a fajtáknak, mint pl. egy év alatti kanok, szukák, illetve az egy év felettiek versenye. A bíró Hollósi Frigyes színművész volt, aki maga is, egy angol bulldog gazdája. Sokszor bizony nehéz volt a döntés, hiszen szebbnél, szebb egyedek voltak.
Ebéd után egy kutyapszichológus várta az érdeklődőket egy kerekasztal beszélgetésre.
A késő délutáni órákban az Alba Dog Center Kutyaiskola tartott egy nagyon izgalmas bemutatót. Előtte az iskola igazgatója tartott előadást az iskoláról, a nevelési módszereikről, illetve szívesen válaszolt minden kérdésre az esetleges problémás bulldogokról, sőt röpke órát is tartott a gazdáknak és kedvenceiknek. A bemutató alatt, egy feladat előtt megkért mindenkit, hogy kösse pórázra a kutyáját, mert most egy olyan esemény fog következni, ami felébreszti a kutyákban a falkához tartozás ösztönét. És valóban érdekes volt! A vezető felvette a védőruhát, aztán ment, hogy megtámadja a bemutatóban részt vevőket, akiket a kutyája, hevesen védeni kezdett, ugatással. Erre szinte az összes kutya elkezdett ugatni, vonyítani. Hatalmas volt a hangzavar. Időbe telt mire csend lett újra. :-)
Vacsora után törpemalac árverés volt, melynek összege a Bulldog fajtamentőké lett.
Az esti koncert után pedig következett az egyik leglátványosabb program, az égi lámpások felengedése. Kb. 500 darab égi lámpás repült a magasba, egyszerre. Nagyon szép volt!
Napközben pedig szinte megállás nélkül Roki után futkostunk. Nem állt meg egy percre sem! Mindenkivel ismerkedett, játszott. Szerencsére csupa olyanokkal találkoztunk mind kutyával, mind gazdival, aki ennek örült, és engedte őket játszani. Volt a közelünkben egy foxi, egy lány, akihez előszeretettel ment oda.
Ahogy az elején írtam, nagyon szép időnk volt. Napos, meleg volt. Szerencsére nem volt az a tikkasztó meleg, mégis szükség volt hűteni a kutyákat. Rokit először a medencébe tettük bele, tudván, hogy nem szeret fürdeni és a tavalyi tapasztalatok alapján a tóba sem fog belemenni. Azért levittük a partra is, és Ákos belevitte a tóba. Menekült kifele igen gyorsan. Tudomásul vettük, hogy a mi kutyánk nem hasonlít a többi bulldogra, akik boldogan játszanak a tóban. Mentünk néhány kört, majd vissza a partra. Roki innen figyelte a többieket. Kedvet kaphatott a vízbeli játékhoz, mert egyszercsak, önszántából, egyedül belement a vízbe! Nagyon örültünk neki és igazán büszkék voltunk! És ez később többször megismétlődött. Nem volt már benne félelem, teljesen nyugodtan állt, ment a vízben. Jó volt nézni.
A sok kutya, meleg ellenére, viszonylag kevés veszekedés volt. Egy súlyosabb baleset volt, ahol egy amerikai bulldog nekiment egy francia bulldognak. Ezt félelmetes volt látni. Szegény kis franciát úgy rázta az a nagy amerikai, mint a rongyot. Sikerült megmenekíteni a franciát, aki két nyílt sebbel megúszta a balesetet. Szerencsére közel volt a segítség, hiszen állatorvosi ügyelet volt egész nap. Reméljük jobban van és meg fog gyógyulni!
Késő este értünk haza. Roki evett egy kicsit, majd elfeküdt és már aludt is! Ami nem is csoda, hiszen egész nap pörgött, egy pillanatra sem bírt megülni, máskor ugye meg átalussza a fél napot. Az alvást pedig folytatta vasárnap. Egész vasárnap! Mostanra már talán kipihente magát.
Bízunk benne, hogy olyan jól érezte magát, mint mi! Nagyon jó kis nap volt! Élményekkel gazdagon tértünk haza és biztosak vagyunk benne, hogy jövőre is ott leszünk! Köszönjük a szervezőknek ezt a remek napot!
Képek helyett pedig, itt egy videó. Remélem kicsit visszaadja milyen is volt az idei Bulldog Piknik!
És az égi lámpások...