Izgalmas esténk volt. Bár ilyen izgalmat nem kívánunk senkinek!
Akinek bulldogja van, tudja nagyon jól, hogy ők nem lassan esznek. Nem rágnak meg alaposan semmit. Inkább: azon nyomban lenyelem, meg sem kell rágnom, mert a végén még elveszik, most itt van a számban, ez a tuti. Többször előfordult már, hogy Rokinak egy-egy kis falat megakadt a torkán, de ezek szerencsére soha nem okoztak gondot. Ma nem így volt.
Vacsira ( már nem először) sült csirke far-hátat kapott, táppal. A husit mindig összevágtuk neki, tudván, hogy eszik, hogy ne legyen baj. A mai vacsit Ákos készítette. Roki nagy örömmel és a szokásos mohósággal állt neki enni. Aztán egyszercsak el kezdett fuldokolni. ( biztos megakadt egy csontdarab valahol, vagy csak egy falat táp ment félre) Úgy ahogy még sosem! Elfehéredett, behorpadt az oldala, próbált levegőt venni. Mi meg halálra rémülten siettünk neki segíteni. Ákos kinyitotta a száját, hátha ki tudja venni azt, ami elakadt. Aztán a mellső lábaira állította, megnyomta a mellkasát, hogy feljöjjön az a valami. Én paskoltam a hátát, talán segít neki. Szegényem meg csak öklendezett, szinte kigúvadtak a szemei. Jött vissza valamennyi táp és úgy látszik ez segített. Kiskutyánk megnyugodott, aztán megette a maradék vacsoráját.
Mi pedig idegileg kimerülten csak néztük, hogy minden rendben van-e vele. Ákosnak még a keze is jó ideig remegett. Borzasztóan megijedtünk, hogy megfullad. Szerencsére nem!!
Nagyon bízunk benne, hogy nincs semmi baja, és nem is marad vissza semmi!
Azóta is figyeljük, hogy jól van-e, rendes vesz-e levegőt. Hisz úgy szeretjük!!
