Hát megvolt a nagy esemény, piknikeltünk. Sajnos mi csak egy napon tudtunk részt venni, de az is fantasztikus volt! Elhatároztuk, hogy jövőre akárhogy is, de több napra megyünk mi is.
Nagyon jó volt egy helyen látni ennyi bulldogot és ennyi bulldog-rajongót! Ugyan a szervezők kérték, hogy más kutyát lehetőleg ne hozzanak, mégis volt ott oda nem illő kutya, ami nekünk gondot okozott. Rokinak "harci" sérülése van, hiányzik a szőr az arcáról, mert szegényemnek megtetszett a másik labdája. Ezt leszámítva csupa pozitív élménnyel tértünk haza.
Az kiderült hamar, hogy Roki nem szeret úszni, pacsálni, dagonyázni, mint más bulldogok, de a kivétel erősíti a szabályt, igaz? :-) Ákos azért kétszer is bevitte a tóba, hogy kicsit legalább hűtsük( mert kutya meleg volt!) , de amilyen gyorsan tudott, már kepesztett is kifele. Az ő nyugodt természetével ment oda mindenkihez, ismerkedett, kutyával, gyerekkel, gazdival. Egész nap meg sem állt. Mi jobban elfáradtunk, hogy mentünk utána, figyeltünk rá.
Volt sok minden a kutyának, gazdinak egyaránt. Kutyusoknak agilliti pálya, dagonyázó, kis medencék. Gazdik válogathattak a sok kutyatáp közül, vehettek bulldogos pólót (mi vettünk is) és persze játékot a "gyereknek".
Az esti égi lámpás felengedése nagyon szép és nagyon látványos része volt a rendezvénynek. Nagyon tetszett.
Ezután indultunk haza. A vasútállomás fél óra sétára van a kempingtől, de Roki úgy ment, mintha egész nap bezárva lett volna. Na, de mikor odaértünk, kiterült és fél perc alatt elaludt és horkolt. De még a másnapot is átaludta, úgy elfáradt a kis bolondunk.
Nagyon örülünk, hogy megimerkedhettünk Daisyvel és Joeyval és gazdáikkal. Bízunk benne jövőre lesz alkalmunk jobban megismerni egymást és bulldogos napokat tölteni együtt!
Összességében nagyon nagyon jó kis nap volt! Jövőre találkozunk!
Íme képekben a nap:
Daisy és Roki
Egy kupac bulldog
Irány a part!
Első fürdés
Nem szeretem, engedj már kiii!
Ők szeretnek pancsolni
Dagonya bulldog módra :-)
Ő nem Roki!
Angol bulldog a tóban
Még egy próba....
...Utálom, nem érted???!
Anyával
Játék
Ne nézzé, jövőre gyere el!!